AgroHof.hu
Kereső

Kiemelt kategóriák

Népszerű márkák

Gépek

Nincsenek találatok:
Gépek

Alkatrészek

Nincsenek találatok:
Alkatrészek

Hívás WhatsApp
Blog

Huszonhat település képviseltette magát a tiszaalpári traktoros napon

Százhatvanöt traktoros mérte össze ügyességét és tudását szombaton Tiszaalpáron.

Huszonhat település képviseltette magát a tiszaalpári traktoros napon

Második alkalommal rendezték meg a Tiszaalpári Traktoros Napot. Az idei program szombat reggel látványos felvonulással indult. A traktoros ügyességi, gyorsulási és erőhúzó versenyen huszonhat település százhatvanöt traktorosa állt rajthoz. 

 

– A rendszerváltást követő években több alkalommal rendeztek traktoros ügyességi és szántóversenyt településünkön. A kezdeti lelkesedés másfél évtizede elhalt. A helyi gazdák kezdeményezésére, önkormányzatunk támogatásával tavaly újraéledt a hagyomány. Az első verseny sikerét látva nem volt kérdéses a folytatás. Idén csaknem másfélszer annyi traktoros jött össze, mint az előző esztendőben – hangsúlyozta megnyitóbeszédében dr. Vancsura István, Tiszaalpár község polgármestere, aki egyben köszönetet mondott a szervezőknek és mindazoknak, akik részt vettek a munkában.

 

Gáspár Ferenc a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun vármegyei elnöke köszöntőjében az összefogás fontosságára és erejére hívta fel a figyelmet. 

– A helyi gazdálkodók mondhatni, a tavalyi traktoros napon találtak egymásra és született meg a helyi gazdakör megalakításának ötlete. A civil szervezet ma már negyvennégy tagot számlál. Az összefogás erejét bizonyítja a mai rendezvény is, aminek a legfontosabb üzenete, hogy együtt tudunk dolgozni, eredményeket elérni

 – emelte ki Gáspár Ferenc.

Győri Péter, a Tiszaalpári Gazdakör elnöke hírportálunk érdeklődésére elmondta, a gazdakör elsődleges célja a tagok érdekeinek képviselete, az önálló gazdálkodáshoz szükséges szakmai ismeretek fejlesztése, a természetes környezet megóvása, valamint a szakmai és gazdasági érdekek képviselete. Mindemellett nagy hangsúlyt kívánunk helyezni a közösségépítő rendezvények megszervezésére. Terveink között szerepel az idei évben egy a disznóvágáshoz kapcsolódó gasztronómiai program megvalósítása – sorolta Győri Péter.

 

A traktoros ügyességi, gyorsulási és erőhúzó versenyek mellett ingyenes gyermekprogramokkal is készültek a szervezők. Lehetőség volt többek között traktorozásra, lovaskocsikázásra és ügyességi feladatok megoldására is, de nem maradt el a kirakódó vásár sem. A nap főnyereménye egy fűnyírótraktor volt, amit a helyszínen megvásárolható támogatói jeggyel lehetett megnyerni. A második Tiszaalpári Traktoros Nap a helyi gazdakör szervezésében, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun Vármegyei Igazgatósága és a tiszaalpári önkormányzat támogatásával valósult meg. 

Kérdése van? Segítünk!

Hívjon minket bátran a 06 30 448 70 94-es telefonszámon, vagy írjon e-mailt az info@agrohof.com email címre, munkatársaink 2-4 órán belül válaszolnak!

GIANT rakodógépek Magyarországon

Erő, sokoldalúság, megbízhatóság

GIANT
Részletek

Kapcsolódó cikkek

Yanmar traktorok exkluzív bemutatója!

2025. október 9. szombat
Tiszaug, Bokros tanya

Részletek

Finanszírozás

Kedvező konstrukciók és pályázatok!

Garancia

Garanciás ügyintézés – gyorsan, egyszerűen!

Szerviz

Bízza ránk mezőgazdasági gépei szervizelését!

Marketplace

Bemutató és használt gépek akciós áron!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig elsőként értesülj a legújabb mezőgazdasági gépek és alkatrészek megjelenéséről, különleges akciókról és exkluzív ajánlatokról!

Köszönjük! Hamarosan visszahívjuk.